Egy szép februári reggelen őrült korán keltem :) Ezen a napon egy óriási lépéshez értünk el a folyamatban, punkció és megtermékenyítés a mai program.

Béla is kelt velem, mivel ma neki is volt feladata. Mivel a Covid miatt még mindig látogatási tilalom van a kórházban, azt javasolták, ha tudom, vigyem a "fiúkat", így elég egyedül mennem. Mivel 20 percre lakunk az intézettől, így minden esély megvolt arra, hogy időben beérjek :) A pohárkát szépen alufóliába csomagoltam, utána egy zacskóba, és beraktam a köntösbe a táskába, hogy melegen legyen.

Az intézetbe 7:00-ra kellett odaérnem. Ekkor kaptam egy kórteremben egy ágyat. Hát itt jött az első döbbenet:

1.) egyedül voltam, hiszen csütörtökön nincs leszívás, szóval más nem jött rajtam kívül
2.) a kórterem és a fürdőszoba szép és tiszta volt, az ágyak felső része elektromosan dönthető,
3.) az ajtó felett egy működő légkondi volt.

Egyáltalán sem úgy nézett ki az egész, mint egy tipikus, magyar kórházi szoba.

Ezen kívül kaptam egy kicsi zacskót, rajta egy 7:45-ös időponttal. Azt az utasítást kaptam, hogy rakjam be a cuccaimat a KULCCSAL ZÁRHATÓ szekrénybe, aztán üljek le a váróba, mert egy utolsó ultrahang lesz még a műtét előtt. Ez egy kicsit elhúzódott, de nagyon sokan voltunk aznap. 7:45-kor visszaszaladtam a zacskó tartalmát bevenni, ami egy frontin és egy fájdalomcsillapító tabletta volt. 8 után kicsivel behívtak a rendelőbe. Az ultrahangon látszódtak a hatalmas tüszők, Doktor Úr megmutogatta őket nekem, szépek, mehet a leszívás. Mondták, hogy menjek vissza, öltözzek át hálóingbe és várjak a továbbiakra. Így is tettem.

8:32 perckor egy műtőasszisztens hölgy érkezett, aki szólt, hogy 3 perc múlva indulunk a műtőbe, menjek el pisilni. 8:35-kor valóban meg is érkezett, mentünk a lifthez. A műtő előtt pár percre még leültem, majd jött Doktor Úr, aki pár szóval biztatott, majd eltűnt, és néhány pillanat múlva behívtak a műtőbe. Itt rajta kívül a műtős asszisztens és az embriológus volt, elég családias volt  a hangulat. :) A műtőágyra felmásztam, Doktor Úr segített elhelyezkedni, és előkészített a műtétre. Aki nem tudná, itt hüvely felől szúrnak át a petefészekbe, és szívják le a tüszők tartalmát egyesével. Az egész procedúra nem több, mint kb. 5 perc, de nem a legkellemesebb dolog a világon. Ami kicsit segített, hogy Doktor Úrnak a híreknek megfelelően arany keze van. Az egyik oldalon összesen egyet kellett csak szúrnia, a másik oldalon is csak kettőt. A jobb oldal leszívása alatt még figyeltem a fejem fölötti óriási monitoron, ahogy a tüszők tartalma eltűnik, a bal oldalnál már kicsit sok volt a fájdalom, így próbáltam csak a légzésemre koncentrálni. Egyszer meg is ijedtek, mert a nagy koncentrálásban elfelejtettem a "Minden rendben?" kérdésre válaszolni. De nem volt szerencsére semmi baj. Fájt. De azt hiszem, ma már nem is igazán emlékszem rá, hogy mennyire.

Korábban (illetve van, aki még ma is) ezt az eljárást bódításban, vagy vénás érzéstelenítéssel végezték, de ehhez aneszteziológus szükséges. Az első Covid hullám miatt viszont anesztes nem igazán volt elérhető az intézetben, így elkezdték éberen csinálni. És utólag már örülök is neki... Hallottam azóta rémtörténeteket...

A műtét közben az embriológus folyamatosan számolta, hogy hány petesejtet talált a 9 tüszőben. Kettő sajnos üres volt, kettőben viszont dupla volt, így 9 petesejtem lett a végére. Már ezzel a tudattal mentem vissza a kórterembe, ahova Doktor Úr kísért le. Azt mondta, pihenjek le, egyek valamit és igyak, nemsokára jön és beszélünk. Szerencsére vittem magammal reggelit és vizet, utána pedig filmet néztem a telefonomon. Ülve amúgy kényelmesebb volt, mint fekve. Érdekesnek találtam, de nem éreztem nagy fájdalmat. Szerencsére.

Kb fél óra múlva Doktor Úr bejött, megkérdezte, hogy vagyok. Elmondta, hogy a "fiúk" is jók, az embriológusok dolgoznak, másnap fognak hívni, hogy hány petesejt volt érett és hány termékenyült meg. Odaadta a zárójelentést, figyelmeztetett, hogy milyen "utóhatásai" lehetnek a dolognak, és ha ez hétvégén következik be, oda a kórházba menjek az ügyeletre.

Aztán Béla értem jött, hazamentünk, és aludtam egy nagyot :) Aztán vártuk a másnapot és a telefonhívást...