Egészséges baba PGD-vel

Egészséges baba PGD-vel

... látszik a következő lépés :)

2021. december 11. - eszthee

Kicsit eltűntem.... Az Istenhegyi Centrum elfoglaltsága miatti várakozási idő minket is arra sarkallt, hogy kicsit elengedjük a dolgokat és lazán éljük meg az elmúlt a nyarat. Ennek megfelelően kétszer voltunk nyaralni, sokat pihentünk, szórakoztunk :)

Közben természetesen próbáltuk a vállalásainkat teljesíteni. Béla DNS fragmentációja elég gyenge lett. Ez lényegében azt takarja, hogy a hímivarsejtek hány százalékában töredezett a DNS, azaz megtermékenyítésre alkalmatlan. Ennek a számnak 25-30% alattinak kell lenni, neki felette volt. Kapott rá étrendkiegészítőt, életmódra vonatkozó változtatási javaslatokat. Én folytattam a diétát, a mozgást, bár 40 fokos nyári melegben elég kevéssé volt "kedvem" biciklizni. Szerencsére szép eredményeket értem el, egyre több elismerő megjegyzést kapok :)

Az Istenhegyi biológusával folytatott beszélgetés után lettek még újabb feladataink is: olyan, DNS-beli elváltozásokat kell kutatnunk, amik a trombózishajlamot mutatják ki. "Ezt mondjuk mondhatták volna előbb is, na de mindegy, majd elintézzük ezt is."- gondoltam magamban. A következő vérvételen fel is vetettem a SOTE-n, hogy szükség lenne még 1-2 vizsgálatra. A négyből nekem már megvolt egy alaphelyzetben. A maradék 3-ból azt mondták, meg tudnak csinálni kettőt. Gondoltam, a másnapi vérvételen Béla ugyanezt a választ fogja kapni. Nah neki is megcsináltak 3-mat, de mást hagytak ki neki, mint nekem. Nem értem. Mindegy, 1-1-et végül megcsináltattunk egy magán laborban. Alapvetően ezek az eredményeink sem rosszak, Leiden mutációnk nincs, a többihez meg nem értek, de a nőgyógyász azt mondta, nincs vele gond.

Az andrológus Bélának előírt egy kariotipizálást is. Erről sok fogalmam nem volt, csak tudtam, hogy általános, kromoszóma-rendellenességeket mutat ki, ha találnak ilyet, akkor kell tovább haladni, és mélyebbre ásni. Mivel Bélának ezt alapvetően kérte az andrológus, ezért neki már nem is kellett külön intézni ezt. Szerencsére a SOTE partnerintézménye elvégzi ezt a vizsgálatot, persze nem ingyen, de mit már nekünk ez az összeg XD Ezt végül aztán nekem is megkértük, biztos ami biztos. Itt is normális minden (azt hiszem XD )

Az EESZT-n és az email fiókinkban csak úgy gyűltek az eredmények, így értünk el az őszhöz. Amikor is email érkezett az Istenhegyi Centrumból: menjünk vérvételre, mert elkezdhetik a genetikai beállítást. Az adott napon meg ir érkeztünk, kifizettük a teljes összeget, ami a genetikai beállításra vonatkozik, majd levették a vért. Azon a héten amúgy pont cukorterheléses és nagylabor kontrollon voltam, szóval már tűpárnának éreztem magam.
A vérvétel után a biológusunk elmagyarázta, hogy most ismét várakozás következik, amíg azt a PCR tesztet elkészítik a DNS-ünkből, ami az adott génhibára szűr. Illetve azt is átbeszéltük, hogy mik az időkeretek:
- a stimulációt és punkciót (leszívást) követően megtermékenyítik a petesejteket, és 5 napig elviszik őket a fejlődésben, ekkor kerülnek mintavételezésre.
- ekkor kell a mintáknak feljutni a SOTE-ról az Istenhegyi Centrumba, ahol kb 2 hét alatt bevizsgálják őket, az embriókat pedig a SOTE-n fagyasztják,
- ezt követően (tehát legkorábban következő ciklusban) lehet visszaültetni.

Időnk is van bőven, kb december elejére-közepére készül el a tesztünk, de a két intézmény leáll december közepén, szóval legkorábban januárban tudunk indulni. Ezekkel az információkkal mentem nőgyógyászati kontrollra... és beszéltük meg, hogy decemberben találkozunk...

A bejegyzés trackback címe:

https://pgdbaba.blog.hu/api/trackback/id/tr7816696808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása