A leszívás másnapján mentem már dolgozni, izgultam is, hogy olyankor hívjon az embriológus, amikor fel tudom venni a telefont. Szerencsére éppen tornaórát tartottam az udvaron, így egyszerűbb volt. A statisztika a következő: 9 petesejtből 8 volt érett, közülük 6 termékenyült meg. Az embriológus nagyon kedvesen felajánlotta, hogy 3 napos állapotban is értesít az állapotukról. Megköszöntem neki és vártam a további híreket.

A nap további részében azért kicsit gyengének éreztem magam, de nem volt komoly bajom. Egészen 11 óráig. Akkor ugyanis a teljes alhasam begörcsölt. A kollégáim kértek, hogy menjek haza, de akkor már nem akartam. Ülve végigcsináltam a maradék 3 órámat, aztán tényleg hazajöttem. A hasam onnantól folyamatosan feszített, puffadt, kemény volt, és rettenetesen fájt :(

Ekkor újra a Lombikos FB csoporthoz fordultam segítségért! Valahol ez normális, ha nagyon eldurvul a helyzet és légzési nehézség lép fel, akkor túlstimulációs szindróma lép fel és irány a kórház. Ezt viszont meg tudja előzni az ember, ha sok fehérjét visz be (akár shake/turmix formájában), sok vizet iszik és óvatosan, de azért többet mozog (pl sétál).

Szombaton azt éreztem, hogy meg sem tudok moccanni, így fekve töltöttem a napot, ami nem biztos, hogy a legjobb lépés volt, de jól esett pihenni :) Vasárnapra viszont erőt kellett vennem magamon, mert családi ebédre mentünk, amit hősiesen végigküzdöttem. Aztán a barátnőm segítségét kértem... Elmentem hozzá, és egy hatalmasat sétáltunk együtt! Közben folyamatosan küzdöttem a feszülés érzésével, de tudtam (reméltem), hogy ettől majd jobb lesz. És szerencsére így is lett. Hétfőre mintha elvágták volna, elmúlt minden diszkomfort érzet.

Vasárnap kaptam egy SMS-t az embriológustól, az osztódás szépen halad, mind a 6 embrió osztódik tovább. Kedden újra hív az 5 napos állapotról beszámolni.

Kedden egy kicsit elszomorító telefonhívást kaptam. :( 2 embriónk fejlődik szépen, de ők sem érték el a blasztociszta állapotot, egy nap még kéne nekik. Egy még egész jó állapotban van, egynek pedig van esélye... De ez még mind nem biztos. :( Szerdára a 2 jó embriónk elérte a megfelelő állapotot, a másik kettőre még vártunk. De végül nem mentek tovább. Így 2 embrióból tudtak biopsziát csinálni és felküldeni a Géndiagnosztikai Centrumba, hogy bevizsgálják őket. Azt éreztem, minden nappal egyre csökken az esélyünk...

És innen folytatódott az, amihez szinte már teljesen hozzászoktunk. Vártunk... A biológusunk szerint kb 2 hét szükséges ahhoz, hogy bevizsgálják a mintákat. Amit még ehhez tudni kell, hogy mivel nem volt családi mintánk, ezért minél több, saját mintára volt szüksége az embriológusnak. Ezt ugye nem tudtuk igazán produkálni a két mintánkból, ezért ilyenkor az az eljárás, hogy a fejlődésben megállt embriókat is bevizsgálják genetikai szempontból, így jobbak a vizsgálat sikerességének az esélyei.

Szerencsére rengeteg program jött közben, így nagyon jól el tudtam foglalni magam, nem agyaltam folyamatosan azon, hogy vajon hogy megy a genetikai vizsgálat.

Aztán két hét múlva jött egy email...

Egy szép februári reggelen őrült korán keltem :) Ezen a napon egy óriási lépéshez értünk el a folyamatban, punkció és megtermékenyítés a mai program.

Béla is kelt velem, mivel ma neki is volt feladata. Mivel a Covid miatt még mindig látogatási tilalom van a kórházban, azt javasolták, ha tudom, vigyem a "fiúkat", így elég egyedül mennem. Mivel 20 percre lakunk az intézettől, így minden esély megvolt arra, hogy időben beérjek :) A pohárkát szépen alufóliába csomagoltam, utána egy zacskóba, és beraktam a köntösbe a táskába, hogy melegen legyen.

Az intézetbe 7:00-ra kellett odaérnem. Ekkor kaptam egy kórteremben egy ágyat. Hát itt jött az első döbbenet:

1.) egyedül voltam, hiszen csütörtökön nincs leszívás, szóval más nem jött rajtam kívül
2.) a kórterem és a fürdőszoba szép és tiszta volt, az ágyak felső része elektromosan dönthető,
3.) az ajtó felett egy működő légkondi volt.

Egyáltalán sem úgy nézett ki az egész, mint egy tipikus, magyar kórházi szoba.

Ezen kívül kaptam egy kicsi zacskót, rajta egy 7:45-ös időponttal. Azt az utasítást kaptam, hogy rakjam be a cuccaimat a KULCCSAL ZÁRHATÓ szekrénybe, aztán üljek le a váróba, mert egy utolsó ultrahang lesz még a műtét előtt. Ez egy kicsit elhúzódott, de nagyon sokan voltunk aznap. 7:45-kor visszaszaladtam a zacskó tartalmát bevenni, ami egy frontin és egy fájdalomcsillapító tabletta volt. 8 után kicsivel behívtak a rendelőbe. Az ultrahangon látszódtak a hatalmas tüszők, Doktor Úr megmutogatta őket nekem, szépek, mehet a leszívás. Mondták, hogy menjek vissza, öltözzek át hálóingbe és várjak a továbbiakra. Így is tettem.

8:32 perckor egy műtőasszisztens hölgy érkezett, aki szólt, hogy 3 perc múlva indulunk a műtőbe, menjek el pisilni. 8:35-kor valóban meg is érkezett, mentünk a lifthez. A műtő előtt pár percre még leültem, majd jött Doktor Úr, aki pár szóval biztatott, majd eltűnt, és néhány pillanat múlva behívtak a műtőbe. Itt rajta kívül a műtős asszisztens és az embriológus volt, elég családias volt  a hangulat. :) A műtőágyra felmásztam, Doktor Úr segített elhelyezkedni, és előkészített a műtétre. Aki nem tudná, itt hüvely felől szúrnak át a petefészekbe, és szívják le a tüszők tartalmát egyesével. Az egész procedúra nem több, mint kb. 5 perc, de nem a legkellemesebb dolog a világon. Ami kicsit segített, hogy Doktor Úrnak a híreknek megfelelően arany keze van. Az egyik oldalon összesen egyet kellett csak szúrnia, a másik oldalon is csak kettőt. A jobb oldal leszívása alatt még figyeltem a fejem fölötti óriási monitoron, ahogy a tüszők tartalma eltűnik, a bal oldalnál már kicsit sok volt a fájdalom, így próbáltam csak a légzésemre koncentrálni. Egyszer meg is ijedtek, mert a nagy koncentrálásban elfelejtettem a "Minden rendben?" kérdésre válaszolni. De nem volt szerencsére semmi baj. Fájt. De azt hiszem, ma már nem is igazán emlékszem rá, hogy mennyire.

Korábban (illetve van, aki még ma is) ezt az eljárást bódításban, vagy vénás érzéstelenítéssel végezték, de ehhez aneszteziológus szükséges. Az első Covid hullám miatt viszont anesztes nem igazán volt elérhető az intézetben, így elkezdték éberen csinálni. És utólag már örülök is neki... Hallottam azóta rémtörténeteket...

A műtét közben az embriológus folyamatosan számolta, hogy hány petesejtet talált a 9 tüszőben. Kettő sajnos üres volt, kettőben viszont dupla volt, így 9 petesejtem lett a végére. Már ezzel a tudattal mentem vissza a kórterembe, ahova Doktor Úr kísért le. Azt mondta, pihenjek le, egyek valamit és igyak, nemsokára jön és beszélünk. Szerencsére vittem magammal reggelit és vizet, utána pedig filmet néztem a telefonomon. Ülve amúgy kényelmesebb volt, mint fekve. Érdekesnek találtam, de nem éreztem nagy fájdalmat. Szerencsére.

Kb fél óra múlva Doktor Úr bejött, megkérdezte, hogy vagyok. Elmondta, hogy a "fiúk" is jók, az embriológusok dolgoznak, másnap fognak hívni, hogy hány petesejt volt érett és hány termékenyült meg. Odaadta a zárójelentést, figyelmeztetett, hogy milyen "utóhatásai" lehetnek a dolognak, és ha ez hétvégén következik be, oda a kórházba menjek az ügyeletre.

Aztán Béla értem jött, hazamentünk, és aludtam egy nagyot :) Aztán vártuk a másnapot és a telefonhívást...

Az előző kontroll óta eltelt 3 napban próbáltam nem rástresszelni a dolgokra. A dupla hormon csak úgy zubogott be minden este a bőröm alá. Abbahagytam a mérhetetlen mennyiségű vízivást, és úgy döntöttem, hogy ideje kimozdulni a lakásból valami olyan helyre, ahol vannak is emberek, de nincs nagy esély megbetegedni. Hát irány kirándulni. Egy jó két-két és fél órás séta megtette hatását, sikerült kikapcsolni a fejem. Autóztunk egy nagyot, sokat beszélgettünk régi dolgokról, a jövőről, de valahogy próbáltuk kerülni a "... mi lesz ha... " témát.

Eldöntöttük, hogy innentől kezdve nem fogunk másra koncentrálni, csak a következő lépésre. A környezetünk valahogy türelmetlennek tűnik, talán mi is azok voltunk. Nagyon akartuk tudni, hogy mi fog történni velünk, ezért minden folyamatnak utánajártunk. Ami nem is baj. De annyira elterveztünk mindent... És valahogy a "kudarc", vagy hogy valami nem sikerül, nem is szerepelt a terveink között.

A hétfői kontrollon 7 tüsző volt látható, méretre is rendben voltak... Doktor Úr elégedettnek tűnt. Én is örültem, de azért feltettem neki a kérdést: Lehet-e ez még több? Azt válaszolta, reméljük lesz. Ugyanis folyamatosan ott volt a fejemben, amit az embriológus mondott, hogy 7 minta legalább jó lenne ahhoz, hogy a tesztünk biztosan jól "működjön"...

Innentől a petefészek környéki szúró fájdalmak is rendesen beindultak. A kicsi szurkálásokból konstans fájdalom lett. Én azon ritka emberek közé tartozom, akik általában tudják, hogy mikor van a középidejük, mert a jobb petefészkem olyankor mindig fáj. Na most már azt is tudom, a bal hol van. :D A jobb most is sokkal jobban fájt, a bal kevésbé. Mégis, a jobb oldalon volt az ultrahang szerint a kevesebb tüsző. A legijesztőbb az volt, amikor a középidőnél szokásos egyéb tünetek is megjelentek... féltem, hogy valami nem működött jól és korábban megértek a tüszők... Kicsit félve is mentem a következő kontrollra, de szerencsére minden rendben volt.

4 nap múlva újabb ultrahang, újabb mérés. A tüszők szépen nőttek, már 8-at láttunk az UH-n. DoktorÚr azt mondta, következő héten csütörtökre időzítjük a leszívást, de ezt még hétfőn egyeztetjük. Tehát végre látszódott az első útszakasz vége. Pont egy héttel később, mint azt eredetileg terveztük. A hétfői vizsgálaton nem csak ultrahang, hanem vérvétel is volt. Itt kellett kezdenem a napomat. A vérvételes lányok megint nagyon profik és gyorsak voltak, egyből  kérdezték, mikor lesz a műtét, de amikor mondtam nekik, hogy csütörtökön, lefagytak... "Csütörtökön nem műtünk... Biztos félreértett valamit..." Aztán addig-addig beszéltünk, amíg kiderült, hogy ha embrióvizsgálat van (mint az a mi esetünkben van), akkor ettől lehet eltérni. Hát így lett az én időpontom csütörtök.

Az ultrahangon egyre nagyobbak, 2 cm körüliek voltak a tüszők és 9-en voltak összesen. Megkaptam az utolsó instrukciókat: Hétfőn még marad a két szokásos szurim, a horomongátló és a tüszőnövesztő :D Kedden pontos időpontban kellett beadnom a tüszőérlelő Ovitrelle-t, ami 36 óra alatt megérleli a petesejteket. Szerdán nincs szuri, csütörtökön reggel 7-re várnak a központba, vigyek magammal köntöst, hálóinget és papucsot. 8:45-kor műtét.

Szokásos út a gyógyszertárba, beszerezni a maradék gyógyszert, tűt, egyebet. Az érlelő injekcióról megnéztem megint egy csomó videót, így a keddi napnak is úgy álltam hozzá, mint a többi, "sima" napnak, gyorsan beadom és kész. De ez a toll, más volt, mint a megszokott. Annál csak meghúzom a gombot és magától adja a beállított adagot. Itt meg megnyomtam a gombot, de és nem ment a gyógyszer. Vártam, hátha megindul... De nem... Akkor kicsit jobban megnyomtam, akkor vettem észre, hogy lényegében össze kell nyomni az egész szerkezetet, és akkor fog bemenni a gyógyszer. Na jó, kicsit meglepődtem, de bement minden az utolsó cseppig :)

Szerdán pihi, nem éreztem semmi különöset. Aztán eljött a csütörtök.

Valahogy úgy képzeltem, hogy mivel nem meddőségi probléma miatt fordultunk erre az útra, minden simán fog menni. Már az első konzultáción rá kellett jönnöm, hogy ez nem így lesz, hiszen az IR miatt fogyni kellett, rendberakni az inzulin érékeimet, Béla eredményein is kellett javítani... Ahogy haladtunk a kivizsgálásokkal és jöttek a jó eredmények például az alap hormonokról és egyebekről, mindig azt kérdezte anyukám, hogy "Miért kell ennyi mindenre kivizsgálni? Hiszen egészséges vagy..." Ilyenkor mindig elmagyaráztam neki, hogy:
A) az orvos nem fogja a két szép szememért elhinni, hogy egészséges vagyok
B) a lehető legjobb helyzetből szeretne indulni, amikor oda jutunk, hogy stimuláció, beültetés, stb...

Valahogy mégis arculcsapásként ért, hogy nem megy minden simán :(

A Regulon elhagyása és egy teljes heti Suprefact szurkálás után újabb konzultációra kellett mennem. Mindeközben a járvány (már nem tudom hanyadik) hulláma berobbant! Minden nap jött egy-egy értesítés, hogy a munkahelyemen mennyien betegek, kerülnek karanténba. Akivel előző nap találkoztam, másnap már nem jött, mert beteg lett. Egyre inkább azt éreztem, hogy a COVID veszélyeztetheti az egész projektet. Közben megkaptuk az összes kitöltendő papírt is az intézettől, hogy olvassuk és nézzük át őket, illetve írjunk alá mindent. Ebben találtunk egy-egy covid kérdőívet, ami az én helyzetemet és Béla helyzetét is külön-külön méri fel. Ezt végigolvasva rögtön rájöttem, hogy a munkahelyem COVID szempontból kockázatos. (Nem mintha eddig ezt nem tudtam volna, de ebben az új hullámban még erősebb lett a veszély.) Bélával tehát úgy döntöttünk, itthon maradunk a stimuláció időszakára. Se a családdal, se a barátokkal nem találkoztunk, dolgozni nem jártunk be, nehogy elkapjunk valamit...

A konzultáción megkaptam a következő gyógyszert. Ez egy "tollas" rendszerű, Ovaleap nevezetű, az ehhez kapható patronban található anyag felelős azért, hogy a petefészekben sok-sok tüsző nőjjön, amik jó esetben a petesejteket tartalmazzák. Mind az orvos asszisztense, mind a gyógyszertárban a gyógyszerész nagyon kedvesen és türelmesen elmagyarázták, hogy hogyan kell használni. De azért az internet is a barátunk :D Egy szóval, ha az ember odafigyel, lehetetlen elrontani. A lényeg, hogy ez is bőr alá megy. Azaz ha pici levegő van benne, nem lesz semmi baj. Sok olyat olvastam, hogy minden használat előtt légtelenítette valaki, így nem maradt elég "anyag" benne az utolsó szurihoz a patron kiürülése előtt... Nálunk szerencsére ilyen probléma nem lépett fel... nem úgy más...

5 napon keresztül 150 NE (nemzetközi egység) gyógyszert kellett szúrnom, a Suprefact (ami ugye a saját agyalapi hormontermelésemet kikapcsolta) mellett. 5 nap szurkálás után szinte repkedve mentem a dokihoz. A neten olvasott beszámolók alapján arra számítottam, hogy itt most szépen megszámoljuk a tüszőket, meg lemérjük őket, hogy milyen nagyok. Ehhez képest jött a következő arculcsapás: annyira picikék a tüszők, hogy alig látszanak, meg sem lehet őket számolni, mérni... Hidegzuhany... A sírás kerülgetett... A hormonadagot a duplájára emeltük, 3 nap múlva újabb ultrahangra kellett mennem, hogy lássuk, ez a duplázás segített-e a tüszőimen...

Azt gondoltam, valamit biztos elrontottam... Az idő meg csak megy... :(

A decemberi konzultációra nagyon boldogan mentem, mert úgy éreztem, mindent megtettünk annak érdekében, hogy indulhassunk. Az időpontok, a vizsgálatok eredményei, minden passzolt... Minden pont úgy jött, ahogy annak jönnie kellett... A súly meg ment XD Az orvosunk is elégedett volt, úgy láttam. Éppen ezért elindítottunk egy Regulon kúrát. Azt mondta, erre azért van szükség, hogy kicsit "jegeljük" a petefészkeket, hogy a stimulációra majd erősebben reagáljanak. Erre szükség is lesz, hiszen beteg családi minta híjján legalább 7-8 embrióra szükség van ahhoz, hogy biztosan meg tudják állapítani, melyik egészséges és melyik tartalmazza a génhibát.

Ez a gondolat azért folyamatosan a fejemben van... Mi van, ha nem lesz elég? Újabb stimuláció? Újabb szúrások? Még azt sem tudom, hogy egy milyen... De állítólag nem éppen ez a legjobb része a folyamatnak. Doktor Úr azt mondta, az eredményeim alapján számít kellő mennyiségű embrióra. Ahogy ő fogalmazott: "Majd egy kicsit vastagabban stimulálunk..." Ettől viszont eszembe jutott a csoportban a beszámolók hada a hiperstimulációs szindrómáról. Ez lényegében a túlzott hormonmennyiségtől kialakuló tünetegyüttes, ami lehet súlyos és kevésbé súlyos is... de akár kórházi kezelést is igényelhet. Milyen szerencse, hogy a csoportban megírták, hogy mit és hogy kell csinálni a stimuláció alatt, hogy túlstimulációs szindróma ne következzen be.

Az Istenhegyis biológusnak írtam egy emailt, hogy mik a tervek, azt írta, hogy a nyitó konzultáció után majd írjak neki egy újabb levelet, amiben leírom a kezelés menetét, a tervezett időpontokat.

Januári konzultáció:
Szokásos helyszín, bár a rendelőbe belépve egy idegen hölgy is ott ült az orvos mellett. No nem baj, egyetem ez, biztos oktatáson van. UH eredménye: minden rendben, nézzük a naptárat, számoljunk. Nem egyszerű a helyzet. Azt is nézni kell, hogy mikor vannak bent az embriológusok, hiszen nekik ezzel a pakkal több dolguk lesz, mintázni is kell őket... Időzítsünk mindent jól...

Az eredmény: Suprefact injekció indul. Ezzel az agyalapi mirigy hormontermelését lecsillapítjuk, hogy a tüszők ne repedhessenek előbb, és minden hormon annyi legyen, amennyi nekünk kell. A Regulont még szedni kell tovább 5 napig. Egy hét múlva kontroll. Ha minden jól megy, 16-án indul a tüszőserkentő hormon. Leszívás kb 26-28-án. 5 napra rá biopszia.

Irány a gyógyszertár! Ott megkaptam az ampulla Suprefactot, hozzá a kis inzulinos fecskendőket. Bár a Doktor Úr mindent elmondott, még egyszer elmagyaráztattam a gyógyszerésszel is a beadás módját. Aztán később néztem még egy jó pár videót is róla. "Nem lehet olyan bonyolult... sokan csinálják...Majd Anya segít az elsőnél, milyen szerencse, hogy egészségügyis (volt)..." Ezekkel a gondolatokkal indultam neki. Aztán jött az első "szúrós" nap.

Végül nem mentem át Anyához, ő sem jött ide... Fogtam a cuccokat, leültem, megnéztem még egy videót, uccu neki, be a cuccot. És akkor jött a döbbenet: meg sem éreztem igazán... Na utána viszont... egy óráig olyan piros és duzzadt volt a helye, mintha egy óriási szúnyogcsípés lett volna... Kicsit úgy nézett ki, mintha allergiás lennék valamire. Vagy nem ment volna elég mélyre a tű és a bőrbe fecskendeztem volna, nem a bőr alá... Na figyeljük a foltot... Egy óra múlva mintha nem is lett volna allergia szerű reakcióm, kicsit látszott még, de nem viszketett. Reggelre meg mintha sose szúrtam volna magam, úgy nézett ki a hasam.

A szúrkálásba egyre jobban belejöttem, a Regulont elhagytam, jöhetett a következő kontroll.

Kicsit eltűntem.... Az Istenhegyi Centrum elfoglaltsága miatti várakozási idő minket is arra sarkallt, hogy kicsit elengedjük a dolgokat és lazán éljük meg az elmúlt a nyarat. Ennek megfelelően kétszer voltunk nyaralni, sokat pihentünk, szórakoztunk :)

Közben természetesen próbáltuk a vállalásainkat teljesíteni. Béla DNS fragmentációja elég gyenge lett. Ez lényegében azt takarja, hogy a hímivarsejtek hány százalékában töredezett a DNS, azaz megtermékenyítésre alkalmatlan. Ennek a számnak 25-30% alattinak kell lenni, neki felette volt. Kapott rá étrendkiegészítőt, életmódra vonatkozó változtatási javaslatokat. Én folytattam a diétát, a mozgást, bár 40 fokos nyári melegben elég kevéssé volt "kedvem" biciklizni. Szerencsére szép eredményeket értem el, egyre több elismerő megjegyzést kapok :)

Az Istenhegyi biológusával folytatott beszélgetés után lettek még újabb feladataink is: olyan, DNS-beli elváltozásokat kell kutatnunk, amik a trombózishajlamot mutatják ki. "Ezt mondjuk mondhatták volna előbb is, na de mindegy, majd elintézzük ezt is."- gondoltam magamban. A következő vérvételen fel is vetettem a SOTE-n, hogy szükség lenne még 1-2 vizsgálatra. A négyből nekem már megvolt egy alaphelyzetben. A maradék 3-ból azt mondták, meg tudnak csinálni kettőt. Gondoltam, a másnapi vérvételen Béla ugyanezt a választ fogja kapni. Nah neki is megcsináltak 3-mat, de mást hagytak ki neki, mint nekem. Nem értem. Mindegy, 1-1-et végül megcsináltattunk egy magán laborban. Alapvetően ezek az eredményeink sem rosszak, Leiden mutációnk nincs, a többihez meg nem értek, de a nőgyógyász azt mondta, nincs vele gond.

Az andrológus Bélának előírt egy kariotipizálást is. Erről sok fogalmam nem volt, csak tudtam, hogy általános, kromoszóma-rendellenességeket mutat ki, ha találnak ilyet, akkor kell tovább haladni, és mélyebbre ásni. Mivel Bélának ezt alapvetően kérte az andrológus, ezért neki már nem is kellett külön intézni ezt. Szerencsére a SOTE partnerintézménye elvégzi ezt a vizsgálatot, persze nem ingyen, de mit már nekünk ez az összeg XD Ezt végül aztán nekem is megkértük, biztos ami biztos. Itt is normális minden (azt hiszem XD )

Az EESZT-n és az email fiókinkban csak úgy gyűltek az eredmények, így értünk el az őszhöz. Amikor is email érkezett az Istenhegyi Centrumból: menjünk vérvételre, mert elkezdhetik a genetikai beállítást. Az adott napon meg ir érkeztünk, kifizettük a teljes összeget, ami a genetikai beállításra vonatkozik, majd levették a vért. Azon a héten amúgy pont cukorterheléses és nagylabor kontrollon voltam, szóval már tűpárnának éreztem magam.
A vérvétel után a biológusunk elmagyarázta, hogy most ismét várakozás következik, amíg azt a PCR tesztet elkészítik a DNS-ünkből, ami az adott génhibára szűr. Illetve azt is átbeszéltük, hogy mik az időkeretek:
- a stimulációt és punkciót (leszívást) követően megtermékenyítik a petesejteket, és 5 napig elviszik őket a fejlődésben, ekkor kerülnek mintavételezésre.
- ekkor kell a mintáknak feljutni a SOTE-ról az Istenhegyi Centrumba, ahol kb 2 hét alatt bevizsgálják őket, az embriókat pedig a SOTE-n fagyasztják,
- ezt követően (tehát legkorábban következő ciklusban) lehet visszaültetni.

Időnk is van bőven, kb december elejére-közepére készül el a tesztünk, de a két intézmény leáll december közepén, szóval legkorábban januárban tudunk indulni. Ezekkel az információkkal mentem nőgyógyászati kontrollra... és beszéltük meg, hogy decemberben találkozunk...

Most érkeztünk abba a szakaszba, amikor "besűrűdödnek" a vizsgálatok, és egyre több jó vagy rossz hírt kaphatunk.

Nagyjából egy hónapja voltunk az Istenhegyi Klinikán. Akkor azt mondták, hogy kb egy hónapra lesz szükség az engedély megszerzéséhez. Ez letelt pár napja... De az engedély csak nem jött. Béla már nagyon ideges volt, naponta kérdezgette, hogy kaptam-e már emailt... De az csak nem akart érkezni... Szóval vártunk... És egyik nap, mikor éppen a piacon válogatom a zöldségeket, 38 napra a konzultációt követően érkezik a biológus levele: a kérvényünket elfogadták, ez a betegség indokolja a PGD eljárást, engedélyezik, hogy ilyenbe kezdjünk!

Egyrészt nagyon örültem, mert ez azt jelenti, hogy folytatódhat tovább a folyamat, és lesz egészséges gyerekünk! Illetve... mi mindent megteszünk érte... Másrészt ezzel eldőlt, hogy akkor nekünk a gyermekvállalás végérvényesen egy bonyolultabb ügy lesz, és sokkal kevésbé romantikus, mint ahogy azt az ember lánya elképzeli... Olvasom a lombikos csoportban, hogy "Mert a cél érdekében ezt vagy azt a fájdalmat is kibírom!". De vajon én bírni fogom ezt az egészet? Egy kis kétség azért felmerült bennem. De amikor látom az unokaöcsém, látom, milyen szép, tökéletes gyerek, akkor tudom, hogy ezt szeretném magunknak én is. Ehhez pedig EZ KELL!

Szóval megpróbáljuk az életet és a felkészülést onnan folytatni, ahol abbahagytuk. Én diétázom. Mozogni is kéne, de mostanában arra sincs időm, hogy a lakásban rendet tegyek, nemhogy elmenjek bicózni... A gyógyszert szedem az inzulinrezisztenciára, de mivel elég kellemetlen mellékhatásai vannak, az adagot nem igazán tudom emelni. Ellenben az eredményeim jók. Szépen jöttek vissza a hormonos vérvételről az eredmények, minden referenciatartományon belül van. Persze, ez még nem jelent semmit, mert ahogy tapasztaltam, a reprodukciós eljárásban egészen máshogy nézik a referenciatartományokat...

Megkezdődtek a férfi oldali vizsgálatok is. Bélának pár hónapja komoly gasztroenterológiai kivizsgálása volt, akkor néztek nála mindenféle betegséget, szóval egyelőre azokra nem kellett szűrni. "Sima" STD szűrésre és sperma analízisre kellett menni. Nahát ennek is megvannak a maga szigorú szabályai,hogyan kell a mintát vinni, tárolni, stb... Mondanom sem kell, itt sem ment minden könnyen. A kísérő adatlapot elővéve felsoroltam, mikre kell figyelni, beidőzítettem, mikor kell indulni, mikor kell a mintát produkálni, és mindezt próbáltam Bélával is megbeszélni... Akit a téma valamiért nem töltött el lelkesedéssel... Konkrétan a száját húzogatta minden alkalommal, amikor ez a téma szóba került...  Pedig semmi más dolga... :( Alapvetően az orvosi dolgokhoz úgy áll hozzá, hogy nem kell azt olyan komolyan venni... De itt tényleg minden utasítást betűről betűre be kell tartani... És most, ahogy írok esik le: Úristen! Mibe vágtam én a fejszémet?????? Reméljük, ez a hozzáállás is változni fog az idő előrehaladtával.

Az STD szűrés szerencsére minden területen negatív nála, a sperma analízis ellenben sajnos nem jó, ott virít a lelet alján, hogy "Andrológiai kivizsgálás javasolt." Mivel orvosok nem vagyunk, így nem tudjuk, hogy a látható eltérések mennyire durvák... Kaptunk időpontot augusztus végére, addig várakozás van... :( Meg elkezdem szegény Bélát vitaminokkal tömni :)

Végre eljött az idő, hogy beinduljanak a vizsgálatok a SOTÉ-n. Erre beindult az iskola is az újabb digitális oktatás után, mehettünk vissza dolgozni. A  vezetést már korábban tájékoztattam arról, hogy mire készülünk, és ez bizony néha azzal fog járni, hogy vizsgálatokra kell mennem. Teljes támogatásukról biztosítottak, ami nagyon jól esett. Visszatérve aztán azt tapasztaltam, hogy két nap egymás után nem fog menni az, hogy helyettesítsenek a kollégák... És amúgy is, a ciklusom sem úgy állt, hogy menni fog pl a méhtükrözés vagy a citológia. Hosszas telefonálások után nagy nehezen találtunk másik időpontokat az ARC-s adminisztrátorral, így új időpontokkal a zsebemben folytattam az diétás életmódot.

De azok a fránya kilók csak nem akartak lejjebb menni. Pedig egy valóban, egészen durva diétába kezdtem bele. Tavaly, az esküvő előtt egy étrendekkel foglalkozó lánytól vettem személyre szabott étrendet. Sikerült is vele egész jó formába kerülni, bár a kitűzött célt nem értem el. Gondoltam, most rámegyek a mozgásra, majd az segít. Erre az első hét után nem, hogy lejjebb nem ment a súlyom, de kicsit még nőtt is.

Több mozgás! Ez lesz a kulcs! Kocsi lerak, biciklire felül! 25 km-es körök hétvégente, kerekezés munkába, 18 km-es kerülővel hazajövetel, közben pulzusfigyelés, zsírégető tartományban tartás... Tekertem, mint az őrült! Éreztem, amit Schobert Norbi szokott mondani a videóiban: sírt a zsír :D Hazaérve kicsi erősítés, teljes test edzés, kezdőknek szóló videók segítségével. (Youtube a barátunk :) ) Hétvégén nagy várakozásokkal mérlegre álltam: megint több! És itt kiborultam... :( Bármelyik percben, bárkinek el tudtam volna magam sírni... Ezt nem egyszer meg is tettem. A kedvem a béka popsija alatt volt. Küzdök, nem kevés időm, energiám és nem utolsó sorban pénzem megy el arra, hogy csökkentsem a súlyom, erre nem használ!!!!!!

Felkerestem azt a barátnőmet, akivel az egészséges táplálkozást elkezdtem anno. Első kérdése: inzulinom-cukrom rendben van? Nincs IR-em? Hormonjaim rendben vannak? Szerencsére ezek a vizsgálati időpontjaim megvoltak, megnyugtatott, hogy csak folytassam az egészséges étkezést, a mozgást, szuper jó lesz minden! De azért ránézne, hogy mit eszem. Kiderült, hogy kb a napi 1000 kcal és a 60 g szénhidrát is alig volt meg, szóval az is előfordulhat, hogy ezzel az étkezéssel mentek szét a hormonjaim. Most tényleg??? Azzal tettem tönkre az egészet, hogy segíteni akartam magamon??? A legfontosabb innentől a cukorterhelés és a diabetológiai konzultáció lett.

Erre felkeres a főnököm, hogy ezzel egy időben lesz a ballagás. Az osztályom ballagása... 4 év közös élet hivatalos vége... A legfontosabbá vált konzultációval egy időben... Teljes letargiában értem haza, beszélni sem volt kedvem, csak néztem ki a fejemből, hogy nekem semmi sem akar összejönni :( Béla kérdezi, mi a bajom, elmesélem neki. Válasza: Hát írassam ki magam a házirovossal táppénzre egész napra, és akkor tudok menni az orvoshoz. És itt elpattant az agyam!!!!

HALLOD TE, HOGY MIRŐL BESZÉLEK? AZ OSZTÁLY BALLAGÁSÁRÓL!!!!!

Hallotta... De valahogy nem ment át az üzenet, nem értette, hogy mi a különbség eközött és egy sima évzáró között. Azt hiszem, ekkor kértem meg, hogy menjen el edzésre. Amúgy is dolgom volt, át kellett mennem a szüleimhez, nekik sírtam ki magam: én egy bitang erős nő vagyok, a jég hátán is megélek, mindent IS elintézek magamnak, de ezt nem fogom tudni egyedül végigcsinálni. Támogatásra lesz szükségem, arra, hogy Béla is tudja, mi történik velem, és mikor mit kell csinálni. Nekem is és neki is.

Hazajöttem, leültünk, megbeszéltük. A helyzet azóta sem tökéletes. A ballagás időpontja viszont átkerült, a gond megoldódott. De ha nem így történt volna, akkor sem lett volna nagy baj, egy nagyon kedves fb csoportos tag felajánlott egy egész jó időpontcserét, szóval működött volna a dolog úgy is... De így azért egyszerűbb.

Közben eljött a cukorterhelés napja. Szerencsére össze tudtuk kötni a 3. napos hormonvizsgálatokkal is, szóval egy füst alatt megoldódott két fajta vizsgálat is. Na de a cukorterhelés... hát az vicces volt. Viszi az ember a kis gyógyszertári cukrát (meg a citromlevét, ha akar), és az első vérvétel után megissza a bekevert, porcukor alapú, el*****tt limonádéját. Ijesztgettek itt engem az ismerősök, hogy hányni fogok, meg szédülni, stb... Hát a gyomorégésen kívül nem volt semmi bajom... De ennyi cukrot egyben szerintem 2  éve nem ettem/ittam :) Az eredmények még aznap szépen érkeztek az EESZT-be, és kiderült egy szép adag inzulinrezisztencia. A dietetikus szerint nem olyan durva, a diabetológus szerint azért elég vastag. De hogy pontosabbat lássunk, megnézetne még egy pár hormont. Remek... Újabb vérvétel... Nem volt elég egy nap 3 szúrás, toljunk még egyet... Már pont hiányzott a véraláfutás a karomról :)

Szóval az utolsó "házi feladat" az volt, hogy jelentkezzek az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban, és indítsuk el a PGD eljárást, merthogy ők fognak minden genetikai vizsgálatot elvégezni majd. 

Írtam nekik egy amilt, amire pár nappal később egy nagyon kedves biológus jelentkezett nálam, aki átküldte az általános tájékoztatót a PGD eljárásról, illetve leírta röviden is a menetrendet, illetve az árakat, mindezt természetesen kiegészítve az időfaktorokkal. Ez röviden a következőképpen néz ki:

• adatok bekérése után engedélyeztetési folyamat a Szakmai Kollégiumok Klinikai Genetikai Tagozatánál, amihez szükséges egy konzultáció az intézet genetikusával. (Ennek ára 24 ezer ft 2021 májusában) Az engedélyeztetési folyamat kb egy hónap, és tényleg rengeteg adatra szükség volt hozzá. Nyilván onnan kezdődött, hogy a genetikai vizsgálat eredményét elküldtem, de szükség volt korábbi zárójelentésekre, műtéti leírásokra, a beteg tag családjának leírására (ki beteg, ki nem a családból), és a többi. Még szerencse, hogy Bélának volt például egy viszonylag friss ortopédiai összefoglaló orvosi szakvéleménye. Szóval néha hasznosak az ilyenek.
• genetikai beállítás, azaz annak a "tesztnek" a kifejlesztése, ami erre a betegségre, génhibára szűr. Ez 3-4 hónap. Ehhez kell szülői minta is a beteg szüleitől. Na itt van az első gond... A betegséggel rendelkező oldalon szülők sajnos már nincsenek. A biológus azt mondta, ez nem jó, de megoldható enélkül is. Esetünkben ennek a folyamatnak ősszel tudnak nekikezdeni. (Ára 549 ezer forint. Szerencsére erre az összegre fel voltunk készülve...) Tehát maga a stimulációs időszak legkorábban jövő év elején indulhat. És ez sokkolt.... Azt gondoltam, ősszel neki tudunk kezdeni. Hiszen a SOTE-n még erről volt szó. Egyre csak húzódik... :( 
• stimuláció, ami pontosan ugyanúgy néz ki, mint meddőségi esetben: hormonok, injekciók, gyógyszerek, mert minél több egészséges petesejtre van szükség ahhoz, hogy legyen minél több embrió, ami majd  nem tartalmazza a génmutációt. Ezt fizeti a tb, de a genetikai vizsgálat itt is saját költségből megy. (Ciklusonként 99 ezer alapdíj, embriónkénti vizsgálat 59 ezer forint. Itt azért meglepődtünk, erről az árról kicsit más információink voltak.)
• merthogy a stimuláció után 5 napos korukban mintát vesznek a preembriónak nevezett sejtcsomóból, amiket alávetik a korábban kifejlesztett tesztnek, az embriók pedig fagyasztásra kerülnek. A 3-4 hetes tesztelés után kiderül, hogy mennyi az egészséges, ezek visszaültetése történhet meg a következő ciklusban.

Az első gondolatom ezután az email után az volt: de jó, hogy nem vettük meg a házat, amin a múlt hónapban gondolkoztunk. :) Öröm az ürömben :)
Az adatokat, papírokat beküldtem, egy fél délután papírokat válogattam, scanneltem, emaileztem, de végül azt a választ kaptam, hogy kizárt, hogy ne kapnánk meg az engedélyt, illetve mivel az adott betegség szerepel a HFEA (Human Fertilisation and Embryiology Authority) listáján, amik esetében PGD indítható, ezért jók az esélyeink. Megkaptuk az időpontot a genetikushoz is, szóval minden sínen volt.

A megadott időpontban el is mentünk a Géndiagnosztikai Centrumba. Nagyon flottul ment minden. Mikor beléptünk, Bélának az volt az első reakciója: "Hát látszik, hogy magánklinikán vagyunk..." Gondoltam, hogy meg fog lepődni majd az ARC-ben... Mert tényleg, le a kalappal, nagyon szép, modern, karban tartott hely. A papírok kitöltése után máris fogadott minket a genetikus, aki elsőre egyből végignézett Bélán, majd megkérdezte, emlékszik-e még, hány műtétje volt egész életében. Nem tudta :(

A genetikus újra elmagyarázta a menetrendet, és kicsit pontosított is. Mivel nincs szülői mintánk, ezért a genetikai beállítás finomhangolása kicsit komplikáltabb lesz. Lehet, hogy kétszer kell stimulálni, hogy megfelelő mennyiségű embriójuk legyen a finomhangoláshoz. Vállaljuk-e? Természetesen vállaltuk. Aláírtunk mindent, most pedig jöhet a kb egy hónapos várakozási idő, hogy vajon megkapjuk-e az engedélyt...

De mindezek közben sem unatkozunk...

Eljött az április 30. Kicsit gyomorideggel mentem az intézetbe, nagyon féltem tőle, hogy azt fogják mondani, a pandémia miatt mégsem tudták elindítani a PGD-t, és menjek máshova. Persze, jó szokásomhoz híven előre kinéztem,hogy hol kell bemennem, hol tudok parkolni, stb. Amúgy óriási segítséget nyújt az ARC facebook csoportja, és bár sosem hittem az ilyenekben, de jelen esetben mindkét csoport nagyon bejött, amibe a témával kapcsolatosan beléptem.

Az időpontom pont arra a napra volt, amikor emberek tömegei álltak sorba a Pfizer gyártmányú Covid-19 vakcináért. Jah mert hogy az életünket persze ez sem könnyítette meg. A filmekből, blogokból, vlogokból valahogy az a kép élt a fejemben, hogy majd a férjemmel kettesben, kézen fogva besétálunk és elbeszélgetünk a Doktor Úrral. Na ez több ponton is megdőlt.
1.) A járványhelyzet miatt kísérő nem mehet be az épületbe.
2.) A férjem éppen egy másik kórházban állt a tűző napon, (ahol otthagytam szegényt), hogy végre vakcinához jusson.
Mindegy, sikerült időben odaérnem, a katonák beengedtek, megtaláltam az osztályt, bejelentkeztem, kitöltöttem a papírokat, vártam az időpontomra, amire percre pontosan be is hívtak.

Elmeséltem,hogy miért is vagyok ott, hogy spontán teherbeesés majdhogynem szóba sem jöhet, és egyáltalán nem meddőségi probléma miatt jelentkeztünk be. Kiderült, indul a PGD lombik a SOTE-n!! Hurrá! Egy aggodalom kipipálva.
Akkor beszélgessünk a női és a férfi alapbetegségekről, vajon mikkel kell majd dolgozni? Természetesen a műtétek és beavatkozások időpontjainak fele nem jutott eszembe... Megközelítőleg azért mindent felírtunk. És akkor jöttek a tennivalók: női hormonpanel, férfi hormonok, spermiumvizsgálat, 3D méhtükrözés... Azért jó egy ilyen centrum, mert mindent egy helyen megoldanak. Jött a kérdés: hány centi vagyok és hány kiló.

Sosem voltam egy nádszál alkat... Az elmúlt 2 évben 14 kilótól szabadultam meg, ebből 4 jött vissza, mikor abbahagytam a fogamzásgátlót. Mondtam is a Doktor Úrnak, hogy sajnos azóta hiába minden (dietetikus által) összeállított étkezés, nem mozdul ez a súly bizony semerre, de ha igen, akkor is inkább felfele... Szóval nyertem magamnak egy diabetológiai kivizsgálást is. Már megint az a szörnyű érzés... Tudtam, hogy ezzel fogják kezdeni a szervezetem felkészítését a babára, hiszen látom maga a tükörben én is. De megint egy dolog, amit rögtön az arcomba kaptam... És ott virít az induló konzultációs lapomon három felkiáltójellel a FOGYÁS szó... Na mindegy... Elhatározás kérdése az egész... Tavaly 5 kilót leadtam az esküvő előtt egy étrenddel, újra megcsinálom. És most intenzíven mozogni is fogok!!!!
A konzultáció után rögtön kaptam időpontot mindenre, felírtam szépen a naptáramba, és örültem, hogy gyorsan mennek a dolgok. Aztán hazamentem, leültünk és beszámoltam a férjemnek mindenről. Arról is,hogy hétfőtől megint "kétfele" eszünk, szóval a kedvenceimet próbálja meg nem előttem befalni. És nagyon cuki, hogy lesi, mikor lehet málnás Raffaellot kapni, de ennek nem most lesz az ideje.

Közben másik házi feladatomnak is nekiültem, felvenni a kapcsolatot az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrummal, és megbeszélni a PGD részleteit. Egy hihetetlenül kedves biológussal hozott össze a sors (és a rendszer), akivel megkezdtük a dokumentumhalmaz összeállítását. Mert ahogy itt semmi, úgy ez sem lesz egy egyszerű menet...